Nem különálló HR program, hanem a vállalat mindennapi működésének része

A munkahelyi jóllét témaköre messze túlmutat azon, hogy pusztán a HR feladatkörébe soroljuk. Nem gyümölcsnap, nem egy egyszeri wellbeing-program, és nem is kizárólag az egyén felelőssége. Sokkal inkább annak a kérdése, hogy szervezeti és csapatszinten hogyan működünk együtt nap mint nap: hogyan kommunikálunk, hogyan adunk visszajelzést, hogyan osztjuk meg az információkat, milyen szabályok között működünk, mennyi teret hagyunk a valódi regenerálódásnak.

Ezeket a kérdéseket jártuk körbe a Kevesebb stressz, jobb munkahely! Tudatosan a munkahelyi jóllétért elnevezésű workshopunkon, amely a Burnout Prevent projekt keretén belül került megrendezésre.

A kerekasztalbeszélgetések során is különösen erősen kirajzolódott: már kisebb vállalkozásokban is sokat lehet tenni a munkahelyi jóllétért, akkor is, ha nincs külön HR-csapat.

A beszélgetőtársak által kihangsúlyozott főbb szempontok egyike arRe hagyományos feedback helyett a feed forward szemlélet. Vagyis vezetőként nemcsak arra adunk visszajelzést, mi történt korábban és mi ment jól vagy rosszul, hanem közösen fogalmazzuk meg azt, hogy milyen lépések segíthetik a munkatársat abban, hogy fejlődjön, a munkájában kibontakozzon, és ezáltal eredményesebb legyen.

Ugyanilyen fontos a vezetői következetesség. A bizalom nehezen épül ki akkor, ha a szabályok folyamatosan változnak, vagy ha ugyanaz a helyzet különböző embereknél eltérő elbírálást kap. Ezzel szemben a közösen kialakított működési szabályok, az átlátható kommunikáció és a jól működő belső információs csatornák kiszámíthatóbb, biztonságosabb munkahelyi környezetet teremtenek.

Sokat jelenthet az is, ha az új munkatársak nem maradnak magukra. Már egy egyszerű mentorálási rendszer is komoly kapaszkodót adhat, különösen a próbaidő alatt: van kihez kérdésekkel fordulni, könnyebb megérteni a szervezet működését, a munkafolyamatokat, és gyorsabban kialakulhat a kapcsolódás érzése.

A jóllétünkhöz ma már elválaszthatatlanul hozzátartozik a digitális stressz csökkentésének kérdése is. E-mail, chat, mobiltelefon, értesítések, állandó elérhetőség – sokszor észre sem vesszük, hogy a nap végére nemcsak mentálisan, hanem fizikailag is elfáradunk a folyamatos készenléttől. Itt az egyik legfontosabb kulcsszó a tudatosítás.

Észrevesszük-e időben, hogy feszültebbek vagyunk, és nehezebben koncentrálunk? Hogy reflexből a telefonért nyúlunk, ha van egy szabad percünk? Tudunk-e empátiával fordulni saját magunk felé, és felismerni, hogy a testünknek és az elménknek is szüksége van pihenésre?

Ehhez nem mindig kell radikális digitális detox. Sokszor egy ötperces check-out is számít napközben. Néhány perc, amikor nem válaszolunk semmire, nem görgetünk, nem teljesítünk – csak kilépünk egy pillanatra a folyamatos ingeráradatból.

Különösen fontos lehet ez home office-ban, ahol a munka és a magánélet határa könnyen összemosódik. Ilyenkor sokat segíthet egy tudatos zsilipelési idő: a számítógép tudatos lezárása, egy rövid séta, néhány perc csend, mozgás, zene vagy bármilyen olyan tevékenység, ami jelzi számunkra, hogy a munkanap véget ért.

És talán érdemes újra felfedezni az emberibb kapcsolódási formákat is. Néha egy telefonhívás jobb, mint egy hosszú e-mail-lánc. Néha egy könyv valódi pihenést ad ott, ahol a végtelen görgetés csak tovább terheli a figyelmünket.

A kulcs itt is az, mint az élet minden területén: ugyanaz a recept nem működik mindenkinél azonos módon. Munkavállalóként és vezetőként is legyünk nyitottak arra, hogy megtaláljuk: számunkra mi jelent valódi feltöltődést, és hogyan tudjuk ezt rendszeresen beépíteni a mindennapjainkba.

A munkahelyi jóllét és a digitális egyensúly végső soron ugyanoda vezet vissza: tudatosabb működéshez, jobb kapcsolódáshoz és hatékonyabb munkavégzéshez.

Köszönjük a kerekasztalrésztvevőknek: Dávid Krisztinának, Gábor Edinának, Dr. Nagy Boglárkának, Szvetelszky Zsuzsannának, Dr. Juhász Ágnesnek, Dr. Szalai Szilviának és Zámbó Mártának a gondolatokat és a gyakorlati szempontokat.

A program a Burnout Prevent projekt keretében, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara partnerségével, az Interreg CENTRAL EUROPE Program támogatásával valósult meg.