Couriers Go Green – a szállítmányozási ágazat támogatása működésük zöldítésében

A Couriers Go Green (CGG) projekt következő állomásaként a BKIK Nemzetközi Projektirodája kapta a feladatot, hogy megrendezze a konzorcium projektzáró eseményét.

A két félnapos esemény első napján, November 19-én a felek a KÉK Kortárs Építészeti Központban találkoztak, ahol ezt követően délután a nagyközönség számára megtartott szakmai program került megrendezésre. A konzorcium második megbeszélése a BKIK épületében zajlott.

A partnerek sorra vették a projekt főbb eredményeit, majd megfogalmazták a további tennivalókat. A projekt négy legfontosabb eredménye volt:

  • a stratégiai tervezést segítő zöld keretrendszer és eszköztár
  • a zöldkészültség mérését segítő eszköz
  • egy online tanfolyam ill. a kifejezetten ehhez kidolgozott
  • szakmai tanúsítvány

Visszatekintve az elmúlt két évre, a konzorcium figyelemre méltó előrehaladást ért el a futár- és szállítmányozó cégek zöldebb működésének támogatásában.

Mindenekelőtt kidolgozott egy interaktív, átfogó keretrendszert, amely támogatja a cégeket zöld stratégiájuk megtervezésében ill. frissítésében, segít a stratégia hatékony megvalósításában, és a hatások nyomon követésében. Mindezt úgy teszi, hogy a cégek eleget tudjanak tenni a fenntarthatósági elveknek miközben magas minőségben végzik fő tevékenységüket.

Ezen kívül, a konzorcium kifejlesztett egy moduláris, online tanfolyamot, amely a menedzsment és operatív szinten dolgozó szakemberek továbbképzési és készségfejlesztési igényeit célozza. Az elért eredmények elismerése érdekében egy tanúsítványrendszert is létrehoztak, amely igazolja a megszerzett tudást, készségeket és kompetenciákat. Ezen eredményeket a konzorcium partnerei és az érintett iparágak képviselői is alaposan tesztelték, majd validáltak.

A délutáni szakmai rendezvény kerekasztal-beszélgetésein körülbelül 30 szakember vett részt, ahol az érintett iparágak és az üzleti világ kiemelkedő előadói osztották meg tapasztalataikat és véleményüket a fenti témában.

A konzorcium tagjai a Thesszáliai Egyetem (GR), az Eugene Global Ltd (CY), a Dreven (BE), az Isonike (CY), a Posta Romana (RO), az EasyMail (GR) és a BKIK (HU) képviselőiből álltak. Az eseményt értékes tapasztalataikkal segítették még az EY and denkstatt (HU), valamint az IBS (HU) meghívott képviselői.